|
Mire megkapod ezt a hírlevelet mi már javában számoljuk az Ómer-t. Ami
azt illeti, valószínűleg már csak pár nappal fogunk a Savuot (Pünközsd)
ünnepe előtt állni. Junius 6-8. A Savuot ünnepe ötven nappal a Peszákh
(Páska) után következik. A szentírás szerint 49 napot kell számolnunk
(hét hetet) a Pesákh szombatjától egész az ötvenedik napig, amely
megnyitja a Savuot ünnepét.
Vajikra
(Móz III) 23:15
Számoljatok
azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, a melyen beviszitek
a meglóbálni való kévét, hét hetet, egészek legyenek azok.
Hagyományossan és rabbinikus sámítások szerint, Savuot a "Zemán Máttán
Toraténu" amely az Aseret HaDibrót (Tíz Parancsolat) adásának idejét
jelenti. Tudósaink számításai szerint ez volt az a nap amelyen Mose
kapta az Aseret HaDibrót-ot a Har Szináj-on (Sínai Hegyen) Istentől.
Biztos vagyok benne hogy nem merő véletlen hogy Pünközsd (ötven) ugyan
arra a napra esik mint Savuot.
Negyven nap telt el Yesua feltámadásától az Ő menybemeneteléig. Yesua a
felhők közé felemeltetése előtt azt mondta tanítványainak hogy menjenek
és várjanak Jerusalájím-ban (Jeruzsálem-ben), mert az Úr el fogja
küldeni a Ruákh HaKódes-t (Sentlélek-et). Ez tíz napig tartott és
Savuot-on történt, pontossan 50 napra az első Jóm HaBikurím-tól (az Első
Zsengek Napjától), amely napon az árpa kalász-t lengeték az Úr előtt. Az
első Jóm HaBikurím-on történt hogy Yesua feltámadt a halálból. Ő volt az
első gyümölcse a feltámadásnak. A Ruákh HaKódes kiöntése Savuot-on
pontossan Jirmejáhu (Jeremiás) altal ezredekkel előbb adott profécia
betöltése volt.
Jirmejáhu
(Jeremiás) 31:31-33 31
ĺmé, eljönnek a napok, azt mondja
az Úr, és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Jehúda (Júda) házával. 32
Nem ama szövetség szerint, a
melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy
kihozzam őket Miczráím (Égyiptom) földéböl, de a kik megrontották az én
szövetségeet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. 33
Hanem ez lessz a szövetség, a
melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ö
belselyökbe helyezem, és az ő szivökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig
népemmé lesznek.
Isten a Tórát
az emberek szívébe írta.
Zsidó
hagyományok betettek egy másik ünnepnapot az Ómer 49 napja számlálásához, és ez
a Lag B'Ómer (33. nap az Ómer-ban). Ennek a nap eredetének a legnépszerűbb
magyarázata két zsidó történetéhez kapcsolódik. Mindketten Izrael-ben éltek a
legnagyobb fokú Római elnyomás allatt, csak éppen a Templom teljes
megsemmisíitése előtt 135-ben i.u. Egyikük Akiva rabbi volt, egy második századi
zsidó tudós, és másikuk Simon Bar Kosziva, egy kis gerilla csapat saját stilusú
vezetője amely a Római megszállók seregét támadta. Akivának imponált Bar
Kosziva. A monda szerint elég erős volt hogy gyökerestől kitépjen egy fát a
puszta kezével lovaglás közben. Bar Kosziva szintén aratott hatásos győzelmeket
a Rómaiak ellen. Ügyessége és győzelme végett, Akiva rabbi megváltóztatta Bar
Kosziva nevét, amely jelentése: a csaló fia, Bar Kokhba-ra amely jelentése: a
fénylő csillag fia. Akiva rabbi ezt a cserét azért csinálta mert igazán hitte
hogy Bar Kosziva volt Izrael rég várt Messiása.
Akiva rabbi
Bar Kosziva új nevét ebből a messiási szentirási szövegből vette:
Bá'midbár (Móz IV) 24:17
Látom őt, de nem most;
nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jáákov-ból (Jákob-ból), és
királyi pálcza támad Izráelből;
és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Sethnek minden fiait.
A Római
hadsereg végül legyőzte Bar Koszivát, és vele együt Akiva rabbit és minden ő
követőjét megölték. Ezer istenfélő zsidó halt meg védelmezve a hamis messiást.
Szükségtelen mondani, tekintetbe véve ennek az ünnepnek az eredetét, Messiási
hivőknek nem megfelelő ennek megünneplése.
Népünk,
az ő folytonos reménye a Goél (Megváltó) eljövetelében, túlságosan sóvárgó volt
hogy embereket jelentsen ki mint messiás. Shimon Bar Kosiva a második században,
Sabbatáj Zvi a hetedik században, és különösen az utóbbi időkben Lubavithcher
Rebbe Menachem Mendel Schneersohn. De mindezek a férfiak
megbuktak megvalósitani az igazi Messiást. Ezek a bukott messiások
megválasztását igazolniuk kellett a vallásos alapítmányoknak;
máskülömben azok a kimagasló vezetők akik őket választották hamis profétáknak
tekintetnek.
|